2018 0427 05

A lobotómia (cikkünk végén) valaha a kor egyik legmodernebb orvosi beavatkozásának számított. Jobb módszer akkoriban nem volt az erőszakos rohamokkal járó betegek megfékezésére, a modern antipszichotikumok megjelenésére még várni kellett. 

Akárhogy is vélekedünk egészségügyünk mai állapotáról, az viszont tény, hogy bármilyen egészségügyi problémánknál modern orvosi kezelést kapunk. Ennek fényében mutatjuk, hogy a múltban milyen módszerek voltak, amelyek inkább emlékeztetnek az inkvizícióra, mintsem gyógyászatra. 



Éter

A korabeli műtéti beavatkozásnál nem használtak mindig altatást. Az ún. kéjgázt 1772 óta ismerjük, de érzéstelenítésre 1845-ben Horace Wells fogorvos használta először. Ám még évekig nem terjedt el a használata, így a sebészeti beavatkozások mérhetetlen fájdalommal jártak. Ez a fotó 1855-ben készült egy lábamputációnál, amikor a sebészetben elkezdték használni az étert, mint kábító-fájdalomcsillapító eszközt. 

2018 0501 05

Dohányfüst-beöntés

Igen, ezt pontosan szó szerint kell értelmezni, dohányfüst bepumpálása a páciens alfelébe. Mondjunk napjainkban elcsodálkoznánk, ha a háziorvosunk asztmára egyenesen ezt javasolná. Pedig nagyon népszerű kezelési mód volt, Európában rögtön csodaszerré nyilvánították. A dohányfüstről számtalan jótékony hatást feltételeztek, többek között, hogy javítja a légzést és élénkíti a szívverést, serkent, emésztési problémák, aluszékonyság, élősködők, sérv, fejfájás, hogy csak néhányat említsünk, ahol dohányfüst-beöntést alkalmaztak.



1745-ben Dr. Richard Mead, majd 1774-ben Dr. William Hawes továbbgondolva írt publikációt arról, hogy a módszert sikeresen lehet alkalmazni tetszhalottak és vízbe fúltak megmentésére. Szerencsére a bizarr kezelés nem élt meg évszázadokat, 1811-ben Benjamin Brodie orvos állatokon végzett kísérletekkel bebizonyította, hogy a dohányfüst mérgező nikotint tartalmaz.

208 0504 08

Érvágás

A módszer létjogosultságát abban látták a korabeli orvosok, hogy a kivéreztetés a szervezet tisztulását és gyógyulását segíti elő. Érvágást már az ókorban is végeztek, úgy vélték, hogy a vér szabályozására ügyelni kell (a vérkeringést még nem ismerték), mert betegségeket okoz, ha csapolással nem tisztítják a szervezetet. Bizonyos bajokhoz "jól meghatározott pontok tartoztak", orrvérzés esetén például a térd mögött kellett eret vágni a betegen. A 16. században egy német orvos, Hans von Gersdorff  41 különböző pontot azonosított, hogy a vágásokat különböző testrészeken hol lehet megejteni, pl. csukló, homlok, nyak, comb, nemi szervek.



William Harvey, angol orvos 1628-ban publikálta tanulmányát, mely szerint kering a vér a testben, ezért kezdték előnyben részesíteni a kar belső oldalán levő vénát. 17. században már érvágási láz uralkodott el Európában, majd a 18. században érte el csúcspontját, amikor már nemcsak betegségre, de megelőzésre is alkalmazták az újjászületés jegyében. Annyira mindennapossá vált, hogy már nem is feltétlen orvos végezte, hanem borbélyüzletbe is be lehetett térni egy frissítő érvágásra. A csapolási mánia a 19. században kezdett lecsengeni, amikor már egyre többet tudtak meg a betegségekről és okairól. Napjainkban barbár szertartásnak tűnik, a kivéreztetés veszélyes volt, nem ritkán halállal végződött.

A pestis-nél is népszerű javallat volt az érvágás, melyről korábban itt írtunk: katt

2019 0307 01

Koponyalékelés

A 15. századi Európában fejfájásra panaszkodni nem éppen volt tanácsos, mert könnyedén a helyi kirurgussal találhattuk szembe magunkat, amint egy koponyalékelővel közelít felénk. Ám a művelet kevésbé volt halálos, mint elsőre gondolnánk, a kora kőkortól szinte valamennyi nép rendkívüli ügyességgel művelte. Az őskori társadalmi időkben valószínűleg rituálisan végezték a közösségben, mely kulturális értelemben vált jelentőssé, ez ujjbegynyi kaparást jelentett a fej legmagasabb pontján a csonton, hogy a lyukon távozhasson a gonosz szellem.



A sebészeti (tényleges) beavatkozás egy vagy több koponyacsontot teljes vastagságában érintett, mely a koponyaüreg megnyitását eredményezte. Ez a beavatkozás életmentő célú volt, többnyire daganatok, sebesülésék és az azt követő koponyaűri vérzés miatt alkalmazták, illetve epilepsziára és migrénre is. A lékelés megakadályozta, hogy a káros vagy megbomlott egyensúlyú folyadékok miatt túlnyomás keletkezett az agyban (ahol a legfontosabb életfunkciókat szabályozó központok vannak), amitől a gyógyulás érdekében meg kell szabadítani a beteget. Szép teljesítmény lehetett ekkora lyukkal a fejükön élni. 

A koponyalékelés a lobotómia előképének számított, amelyről korábban itt írtunk: kattints

2018 0505 02

Ugye milyen szuper, hogy a modern orvostudomány idejében születtünk? 

Comments powered by CComment