Homokos tengerpart, buja növényzet, szikrázó napsütés – mindez lehetne akár egy gyönyörű nyaralóhely is...

2018 1225 02

Bár elvileg csak a pénztárcánk szab határt, hogy hová szeretnénk utazni a világban, de semmiképp ne legyen bakancslistás a most következő sziget! 

2018 1225 01

Létezik egy olyan népcsoport a Földön, ami teljes elszigeteltségben éli mindennapjait. Hogy milyen nyelven beszélnek és milyen szokásaik, kultúrájuk van, az rejtély. Ami viszont tény, hogy a turisták számára feketelistás hely a Bengáli-öbölben található, amely 72 négyzetkilométeres. A körülötte lévő korallzátonyok miatt hajókkal amúgy is nehezen megközelíthető, de a kőkorszaki emberek agresszivitása miatt erősen kerülendő. Számtalan alkalommal bizonyították, hogy aki találkozik velük, élete utolsó földi cselekedeteként könyvelje el azt a napot.

Miközben úgy érezzük, hogy kinőttük a bolygót, igazából nem minden szegletét ismerjük. Sőt. Még mind a mai napig élnek izolációban lévő emberi közösségek, akiknek lakosságát nem érte el a civilizáció. A külvilágot minden körülmények között gyűlölik és elutasítják. Fogalmuk sincs, hogy mi az az internet, a pénz, az okostelefon. Következetesen elzárkóznak, bárkit, aki megközelíti ókori világukat, nyílzápor fogad. Hallottatok már Észak-Szentinel-szigetről? Túl sokszor nem került be a híradásokba, ám most mégis megtörtént.



A legutóbbi tragédia

A szentinelézek megöltek egy 27 éves amerikai turistát, pontosabban hittérítőt, aki területükre látogatott. A betolakodókat az ott élők rendszerint ellenségesen fogadják, de hajthatatlan volt abban, hogy megismertesse a törzset Isten igéjével. Középiskolásként határozta el John Allen Chau, hogy eljut az Andamán-, és Nikobár-szigetekhez tartozó ókorba.

Lefizetett néhány halászt, hogy vigyék a tiltott területre. A partokhoz közeledve kenuba szállt és úgy próbált kapcsolatot teremteni a szentineléziekkel. A levelében a fiatal férfi azt írta, hogy amikor közelebb merészkedett a parthoz körülbelül 6 bennszülött rákiabált, ő megpróbálta visszamondani a hallott szavakat, mire a törzs őrszemei közül többen kinevették. Úgy vélte, talán sértéseiket mondhatta vissza, vagy rosszul ejtette a szavakat. Azt is elmesélte, hogy két felfegyverzett szentineléz ordítva rohant rá, így szemtől-szembe kerültek egymással. Az amerikai férfi ezután arról beszélt az őslakosoknak, hogy Jézus szereti őket. Ekkor azonban a törzs egyik fiatalabb tagja rálőtt egy íjjal, ami beleállt a nála lévő Bibliába. Ha meg akartok lőni vagy ölni egy nyíllal, akkor legyen. De élve hasznosabb lehetek nektek – mondta feljegyzései szerint. Az egyelőre tisztázatlan, miből gondolta, hogy meg fogják őt érteni. Súlyos sérüléseket szenvedett, de ekkor még el tudott menekülni.



A misszionáriust a kedvezőtlen fogadtatás sem tántorította el céljától. Másnap újra próbálkozott, de soha nem tért vissza. A második partraszállást nem élte túl, a halászok elmondása szerint a fiatal hittérítőt a nyílzáporban a szentinelézek több nyila is eltalálta, majd a bennszülöttek a partra vonszolták és testét behúzták a fák közé. Az őt szállító halászokat a rendőrség őrizetbe vette.

Egy barátságtalan és közeli fotók egyike a netről (nagyon kevés van belőle):

2018 1206 02

Az indiai kormány korábban egyébként 3 mérföldes, ún. no-go zónát terjesztett ki a sziget köré, a jövőbeni halálesetek elkerülése végett.

Csak találgathatunk, hogy vajon mitológiájukból ered-e az idegenektől való félelem? Biztosat az antropológusok sem tudnak, mert közösségüket sohasem kutatták. Ami valószínűsíthető, hogy a törzs ősidők óta vadászat-halászat-gyűjtögető életmódot folytat. 



Indiához tartozik, egyike az utolsó fentmaradt civilizálatlan helyeknek a bolygón. Számuk 50 és 400 fő közé tehető, ám nehéz pontos adattal szolgálni, a sűrű növényzet miatt. Kb. 60 ezer éve élnek a Földön. Marco Polo úgy jellemezte őket, hogy a legagresszívebb törzs, amely mindent és mindenkit megeszik, amit csak talál. Innen eredhet az a feltételezés is, hogy kannibálok. Történészek szerint ugyanakkor Marco Polo ezt hallomás alapján állította, soha nem járt a szigeten. 

Néhány kísérlettől eltekintve a modern civilizáció nem lépett kapcsolatba velük. Egy antropológus jutott a legtovább, akit az indiai kormány által kértek fel, és többször is megpróbálta  felvenni a bennszülöttekkel a kapcsolatot.

2018 1216 04

Kezdetben elutasító és agresszív mozdulatokkal fogadták az indiai tudóst és legénységét: "Nyelvünk más lehet, de tökéletesen megértettük őket, hogy nem akarnak minket itt látni." Amikor beszélni próbáltak velük nagyon harcossá váltak és figyelmeztető nyilat lőttek rájuk. 

"Emlékszem, hogy egyszer megfogtam két lánynak a vállát szaladgálás közben, de az egyik megfogta a kezemet és rátette a mellkasára. Nem szexuális okokból, hanem mert így érezték kényelmesebbnek." Aztán a látogatás majdnem rosszra fordult, mert az egyik fiatal törzstag előkapott egy kést, és úgy vélte azt mutatja, hogy ki akarja vágni Pandit szívét. Arra gondolhatott, hogy a szigeten akar maradni, ezért a kutató gyorsan visszamászott a hajóra és csapatával távoztak.



1991-ben sikerült a legbarátságosabb találkozás, amikor az indiai tudós és 20 fős legénysége felé partra szállásuk után úgy 15-20 főből álló kőkorszaki emberek közeledtek. Pandit csapata ekkor az ajándékozás mellett döntött, hogy bizalmukba férkőzzenek. Kókuszdiót és játékokat osztogattak, de ekkor sem engedték közel a szentineléziek magukhoz az idegeneket. 

A következő évben próbálkozott még néhányszor az elszigetelt népcsoport felé közeledni, de még ebben az esztendőben, 1992-ben visszavonult. A szigetlakókhoz való közeledés ezzel véget is ért, India nem kíván beavatkozni az életükbe. 

Triloknath Pandit korábban egy mérsékelt eredményről is be tudott számolni, dátum 1970:

"Közelebb mentünk, biztonságos távolságot tartva a parttól, amikor még több férfi bukkant elő a szokásos fegyverekkel felszerelve és azzal fenyegtőzve, hogy ránk lőnek. …a férfiak minden irányból közeledtek. Néhányuk már derékig volt a vízben és úgy fenyegetőzött a lövéssel. Mindazonáltal közelebb mentünk és néhány nagyobb halat dobtunk feléjük. … Ez a gesztus kicsit enyhítően hatott a harcias hangulatukra. Többen is leeresztették fegyverüket és azt mutgatták, hogy dobjuk a halat. A nők is előjöttek az árnyékból… magasságra és termetre épp olyanok voltak mint a férfiak, csak lágyabb vonalakkal és nem volt náluk fegyver. Mintegy 20 gyerek is ott volt. Még közelebb mentünk a parthoz és sikerült is néhány halat partra tenni. Néhány férfi odament és elvitte a halakat. Hálásnak tűntek, de az ellenséges hangulat nem enyhült tovább.



Még egyszer megközelítettük a csoportot. Erre mindannyian érthetetlen szavakat kezdtek el kiáltozni. Mi vissza kiabáltunk és azt igyekeztük mutatni, hogy barátok akarunk lenni. A feszültség nem csökkent. Ekkor azonban furcsa dolog történt. Egy nő párba állt egy harcossal és leültek a homokra, ahol szenvedélyes ölelkezésbe kezdtek. Ezt aztán újabb és újabb nők is megismételték, mindegyik választva egyet magának a harcosok közül, egyfajta közösségi nászként. … Ez folytatódott egy ideig … majd a párok visszavonultak a dzsungel árnyékai mögé. Néhány harcos azonban ott maradt őrként."

Pandit jelenleg 83 éves, és napjainkban aggódását fejezte ki, hogy az amerikai hittérítő halálával nem kívánatos figyelmet kaptak a szentineléziek. Becslése szerint legalább 80-an élhetnek, számításait arra a képletre alapozza, hogy a sziget közel 20 négyzetméterföld, ami legalább 100 ember számára elegendő természeti erőforrást jelent.



A kevés közeli fotók egyike, ahol még barátságosnak is tűnnek:

2018 1206 03

A 2004-es cunami idején, a pusztító szökőárt követően három nappal az indiai kormány egy helikoptert küldött a szigetre, hogy segélycsomagokat dobjon le a védtelennek hitt őslakosoknak. Ám amikor a légi járművel megpróbálták felderíteni a szigetet, hirtelen egy férfi rohant ki a fák közül, és íjával célba vette a pilótát, azt üzenve a világnak: "Nem kérünk belőletek." A segítségükre siető mentőosztagokat elzavarták, lőni kezdték a szokásos nyilakkal a helikoptert. Ami viszont érdekesség, hogy a szentinelézek a sziget magasabb pontjaira költöztek, mintha előre tudtak volna a cunamiról. Lényegében minimális veszteségekkel vészelték át a katasztrófát. 



'70-es években járunk, a videón jól látszik, hogy a kíváncsiskodók felé nyilaznak, aztán vad seggrázásba kezdenek. A National Geographic stábjának egyik tagját el is találták, a férfi a combján sebesült meg.

1981-ben egy teherszállító hajó korallzátonyon fennakadt a közelükben, a legénység egy hétig verte vissza a folyamatos szentineléz támadásokat, mire sikerült kimenteni őket. És ez volt az a hajó, ami a kőkorszaki népcsoportot talán a vaskorba emelte. Acéldarabokat zsákmányoltak a roncsról, hamar megtanulták, hogyan lehet belőle késeket, lándzsa- és nyílhegyeket készíteni. Valószínűleg, ami a partjukra sodródik, azt minden bizonnyal hasznosítják.



Szalmatetős kunyhóik padlóját időnként levelek borítják, ezek 3-4 tagú családnak tudnak elegendő helyet biztosítani, vagy nagyobb, közös lakóterek, amelyek gondosabban kerültek kialakításra, emelt padlóval és az egyes családoknak elkerített lakóterülettel.

2015 1225 08

Egy indiai újságíró a BBC-nek nyilatkozta, hogy valójában mindenfajta kontaktus tilos velük. Az indiai törvények szerint fotót és filmfelvételt készíteni is tilos a törzs tagjairól, aki megteszi, az akár három évet is börtönben tölthet. "Eléggé bonyolult ügy ez a rendőrségnek, ugyanis a törvények szerint a szentilenézeket nem szabad letartóztatniuk."

A törzs számára félő, hogy az emberek által hordozott kórokozók végeznének velük. Az indiai kormány tiltja is, hogy bárki a földjükre lépjen, hiszen a számukra ismeretlen betegségek hamar végeznének velük. Veszélyeztetné a bennszülötteket, védtelenül állnának szemben olyan szimpla betegségekkel is, mint a nátha.  



Erre mutat az a feljegyzés is, amikor brit tengerészek az 1800-as évek végén fogolyként magukkal hurcoltak 6 szigetlakót. A két felnőtt szervezete nem tudta felvenni a harcot az ismeretlen környezet baktériumaival, így fokozatosan elgyengültek és meghaltak a brit fogságban. Majd a négy gyermeket visszavitték, partra tették őket otthonukban.  

Az évezredes legendákkal ellentétben nem valószínűsíthető a kannibalizmus, feltehetően nem eszik meg áldozataikat, hanem eltemetik őket. 2006-ban két halász csónakját az áramlatok a sziget partjaihoz sodorták, ahol szentineléz íjászok végeztek velük. A holttesteikért érkező helikopterről lehetett látni, hogy a két szerencsétlenül járt halászt sekély sírokba temették, nem messze csónakjuktól.



Soha semmit sem fogunk száz százalékos bizonyossággal megtudni kultúrájukról, ha a törzs utolsó tagja is kihal, magával fogja vinni népe összes titkát a sírba.

A legnagyobb veszélyt a külvilágból érkező emberek számára közönséges betegségek jelentik, mint a megfázás, bárányhimlő, kanyaró. Az ismeretlen vírusokkal való találkozás könnyen halálos lehet számukra. Az indiai kormány az 1990-es évek eleje óta felhagyott a kapcsolatfelvételi kísérletekkül, elsősorban annak érdekében, hogy megóvják az őslakosokat a külső fertőzésektől. 



Comments powered by CComment