Korábban nem volt ilyen tömény az információáramlás, régen csak a szűk nyomtatott sajtó és néhány elérhető tv/rádió csatorna létezett, ahonnan hozzájuthattunk a tudnivalókhoz.



Persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy #régenmindenjobbvót, hát nyilván nem a cenzúra és szűk keresztmetszetű hírforrás lenne napjainkban az etalon, de ami most van, az már erősen súrolja a retardáltság határát, mert ömlik mindenhonnan a megdöbbentő "tény".

És hála az internetnek/Facebooknak (bár egyesek szerint e kettő ugyanaz), fénysebességgel terjed egy-egy kamuhír. Bátran kijelenthetjük, hogy az idei év átverése, a "megnyerhető" Tesla volt, melynek valótlanságáról itt írtunk korábban: KLIKK.

2018 0302 01

De hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy közben a fészbuk oldalát a szélhámos átnevezte (nyomodban vagyunk J. Károly!), és már Tesla Nikola néven a lapzárta nevű szennyel etetik az arra fogékonyakat. A kamusorsolással 33 035 kedvelőt sikerült bevonzani, akik még most sem gyanakodnak, hogy minimum le kéne iratkozni.

 2018 0328 01

Namármost. Tehát a Margit híd alatt van egy másik híd, amin balkéz szerint mennek az autók, valamint a Dunát is elterelték. 'Minnyá kiküldjük egy kollégánkat a helyszínre, aki élő közvetítésben tudósít. Oké, azt mondja már vissza is állították, a híd újra járható.

Nem hagyott nyugodni minket az eset, hamar kigugliztuk képfelismerővel és be is igazolódott a tippünk, hogy a valós helyszín Japán, földrengés után. A gyanúnk sajnos az, hogyha azt firkálták volna, hogy "Leszakadt a tűzoltó, borzasztó tragédia 70 Margit híd a helyszínen", akkor is kapott volna egy csomó kattintást. Lásd: Suzuki, NEM nyereménysorsolás, de OSZTVA: KATT.



A csaló felületek üzemeltetőit nem érdeklik, hogy pénzszerzésükkel emberek tömegeit csapják be, őket a népszerűség hajtja, hogy minél több lájkot és megosztást produkálódjon az oldal. Szóval téged, mint átlag usert felhasználnak, ráadásul úgy, hogy ehhez még segítséget is adsz nekik.

És ha már Margit (híd), eszünkbe jutott, hogy: 

2018 0328 03

Nem kérjük az időjárásból a ránk eső részt. Friss hírek a fővárosból:

2018 0609 01

És tudjátok, mi generálta ezt a HATALMAS tornádót? Bizony...

Amíg nem osztod meg, addig 'héccencség, hogy nem indul el a "hatalmas vihar brutális videó" lejátszás. Nincs mögötte videó, két képből illesztik össze, ezért egységesen 3 perc 35 másodperces, tehát KAMU!! Soha ne sokszorosíts olyasmit, amit előtte nem láthattál! És mindig kételkedj, ha a tartalom megtekintése előtt megosztásra köteleznek!

2018 0609 03

'Eszfigyi!! A cikk végén! Sokat jelentene, ha tanulnátok a mondatok úgynevezett értelméből és nem csak végigdúdolnátok! 

2018 0609 05

FRISSÍTVE! 2018.11.18 

A webes hulladék lapzárta átalakult, új domain néven üzemel tovább az aljas lájkprostigyár. De már nem figyelmeztetnek a cikk végén semmire, feltekerték tartalmaikkal az aljasságot...



Frisshírek-nonstop pont com: "Bilincsben vittték el Curtist egy budapesti szórakozóhelyről!!!! Bucira verte Majka fejét. FOTÓK!"

2018 1118 01

Curtis-Majka történe nagyot ment az információs sztrádán, hát ők is akartak belőle egy szeletet hasítani. Józan paraszti ész, héló! 'Aszongya kapszlokkal, hogy FOTÓK! Ehhez képest videó:

2018 1118 02

Nem rettennek vissza a halálhírektől sem, hát impresszum (beazonosíthatóság) nélküli felület. Bár, ha lepucolod, igazából rájössz, hogy nincsenek megnevezve személyek sem. "Tragikus balesetben elhunyt, a Barátok közt két fiatal színésze. A mentőhelikopter már hiába jött."

2018 1118 03

És az a baj, hogy ez hitványság már az impresszumos (székhely, cím, telszám, stb.) portálokon is működik! Több se kell azoknak, akik úgy akarnak hazudozni és manipulálni, hogy ne legyenek tetten érhetők. Hogy amikor valaki ízekre szed egy rosszindulatú, gyűlölet- vagy botránykeltő cikket, végül döbbenten szembesüljön azzal, hogy nincs egy árva mondat, amibe a bíróság előtt bele tudna kötni. És szép lassan kialakult ennek a művészete. Ha egy kicsit odafigyelsz, persze kiszúrod azonnal. Ha tudod, hogy mit keress. Ebben próbálunk most segíteni egy kicsit: Hogyan hazudik az információs sztáda? 



A nézettségek tovább növelhetők, ha "videót" is ajánlanak, amelyet csak a továbbosztás után lehet "megnézni". A tudatlanok kattintanak, hát kíváncsiak:

2018 1118 04

ISMÉTLÜNK! Megzsarolnak! Ha nem sokszorosítod üzenőfalon, addig nem mutatják meg. És utána sem, mert két képből illesztik össze, ezért van az, hogy minden "videó" egységesen 3 perc 35 másodperc. 

2018 1118 06

Ami közös a kamuoldalakban, hogy nincs kiadójuk (kötelező elem a beazonosíthatóság), elviekben senkihez nem lehet kötni az irományokat, gyakorlatilag viszont igyekszünk beazonosítani a felelősöket. A hazug portálok évek óta sok-sok áldozatot szednek, a hiszékenyeket felhasználva. Ne hagyd, hogy a lelkiismeretedet idegenek pénzre váltsák! A Tesla Nikol fészoldalnak jelenleg 33 962 követője van. 

Olyan világban akarunk élni, ahol a tények fontosabbak, mint a tolerancia.



by shadow

Comments powered by CComment