A kamuhírek univerzuma, akik minden szinten irtják a kritikus gondolkodását. Kényelmesen cikkeznek és embertömegek verhetők át a legabszurdabb történetekkel. Sajnos azok állnak nyerésre, akiknek a legtöbb kattintás elérése a célja, nem pedig azok, akiknek fontos a legtöbb igazság kimondása - és ez megöli a gondolkodást.




2017 1023 9

"A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások (gyakori rövidítése: 9/11), az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozata volt az Egyesült Államok ellen. Azon a reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre, hogy az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezessék bele a gépeket.

A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott. Ezt követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott a környéken. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól. Ez a gép Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőgépek egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat.

A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét." - Wikipédia

 



Összeesküvés-elméleteket találnak ki és terjesztenek legendákat, itt például a 9/11 támadásról.

2018 0911 20

Szóbeszédek és agymenések mindig is léteznek, pszichológiai szüksége van rá az embereknek. Illuminátusok: Már a komjúteredben is kutakodik a háttérhatalom!

2018 0911 21

A bejegyzés írása közben elszállt a gépem, valszeg azért, mert most írtam le 9. alkalommal a szeptember 11. dátumot. Na, ugye! Legyünk résen!

 2018 0911 22

"És a logaritmus hívei köszörülik a kést a szinusztétel híveinek, a szinuszoidák halmozzák a parittyaköveket a logaritmisták ellen. Mert hisznek ezekben a tételekben – ahelyett, hogy a maguk helyén és idejében használnák őket, aztán elraknák, míg legközelebb szükség nem lesz rájuk. Nem kéne hinni. Tudni kéne. Egyszerű, elemi dolgokat. Az egyszeregyet használni kell, nem hinni benne." Grabovoj - gyógyító számok? 

2018 0303 02

Az oldal közölte, majd további webes hulladékok fénysebességgel átvették azt az ordas kamut, hogy Oroszországban 400 millió éves megkövült fogaskerekekből álló gépezetet találtak...

2018 0303 05

A megosztások résztvevői megint nem végezték el a házi feladatukat, mert pár perces guglizás elegendő arra, hogy megtudjuk: a bemutatott képeken látható követ nem Oroszországban, hanem Franciaországban találták, a Lille-i Természetrajzi Múzeumban van kiállítva, s nem fogaskerekeket, hanem a tengeri liliomok (Crinoidea) osztályába tartozó Laudonomphalus regularis faj megkövesedett maradványait tartalmazza. A lelet eredeti képe a Wikimedia Commons-on: itt.

Ajánljuk, hogy fokozott kritikával fogadjátok az emberek hülyítéséből élő oldalakon közölt tartalmakat, mert ezek tetemes része álhír: Dübörög a lájkgyár!

Comments powered by CComment