2018 0104 02

Ha van a világban olyan emberi érték, amit senki nem kérdőjelez meg, az a segítségnyújtás.

Amikor valaki bajban van, és te éppen arra jársz, és éppen tudsz neki segíteni. Amikor valaki nagyon fázik, és pont van nálad egy felesleges takaró. Amikor megunod a ruháidat, és valakinek az jelenti az életben maradást, hogy használhatja őket. Amikor valaki elesett és nem tud felkelni, de te támogatod, vagy legalább hívsz neki valamilyen segítséget.

Az ilyen értékeket sokszor az is tiszteletben tartja, aki semmi mást. Nincs az a kérges szívű rablógyilkos, aki az éppen szomjan halótól megtagad egy pohár vizet. Segíteni jó és nemes dolog. Segítséggel visszaélni pedig nemcsak önző, felelőtlen és veszélyes, hanem kimondottan aljas, méltatlan húzás: olyasvalami, amit nehezen felejt el neked a világ.



Megdöbbentő azt látni, hogy a mai napig van, aki megpróbálja.

Nyilván nem mai találmány ez. Tíz évvel ezelőtt már ott figyeltek a nagyáruházak parkolóiban azok a böhöm nagy fehér konténerek, amiken piros (!) felirat hirdette, hogy a Vöröskereszt TÁMOGATÓJA végzi a gyűjtést. A színek fontosak, mert ha fehér alapon pirossal azt a szót látod, hogy Vöröskereszt, akkor nem kérdezel többet, hanem elkezded bedobálni a ruhát. Megy is szépen a használtruha-kereskedőnek, aki a szarabb minőségűekből géprongyot csinál, a jobbakból egy kicsit csepegtet a Vöröskeresztnek, a nagy részét pedig eladja valahol - pénzért. Igen. A te ingyen odaadott ruhádat, amit a szegényeknek szántál. A felháborodás persze kettétörte nekik a mocskos bizniszt: a konténerek most is ott vannak, a gerinctelen nagyker most is lopja a ruhát, de elég sokan tudják már, amit tudni kell - hogy nem, az ott nem a rászorulóknak, hanem a parazitáknak megy.



Aztán ott volt az "adománydoboz" a Mészáros utcai benzinkút szomszédságában: egy ilyen buszmegálló-szerű kis fészer, polcokkal, fogasokkal, "hozzál bármit - vigyél bármit" alapon. Csodálatos volt. Vittünk mindent, és szeretettel néztük, ahogy legközelebb már nincs meg a fele, bizonyára eljutott a szegényekhez az a sok ruha meg játék, hát persze. Nem kellett hozzá két hónap, hogy megismerjük a valóságot: persze hogy már rátelepült egy csapat lomis, alig tetted le az adományt, már jöttek a nejlonzsákos szuperügynökök. A sokadik kifosztás után megszűnt a hely - de az is lehet, hogy egyszerűen ellopták tűzifának.

Kevés undorítóbb dolog van annál, mint amikor valaki mások emberségét, jóindulatát, ingyen segíteni akarását alakítja pénzzé. Sajnos volt időnk a világnak ezt a részét is alaposan megismerni - de nem azért telik-múlik ez a sok-sok év, hogy időnként ne lássunk ebből is valami újdonságot.



Hát ezért jó, hogy itt van nekünk ez a Gáli Viktor.

Nem tudod, ki az?... Ne aggódj. Senki sem tudja, épp ezért kell neki olyan eszközöket használnia a személyes brandépítéshez, amiket épelméjű ember fintorogva kihúz a listáról. Ehhez olyan szemlélet kell, ami még a boldogtalan 90-es években amerikából zúdult le ránk: a gátlástalan pénzszerzés, a büszke könyöklés, a másik ember fején át való előbbre jutás iskolája. Ahol a világot lúzerekre és menedzserekre osztják, és aki visszakérdez, hogy miért, az egyből bemegy az ácsoportba. Ahol akkor van igazad, ha pénzed van, és annyit érsz, ahány ember félti miattad a munkahelyét.

Viktor teljes szívéből úgy érzi, hogy igaza van, amikor perselymalacot csinál egy jótékony szervezetből. Ha kell, jó pénzért neked is megtanítja, hogy ezt így kell. Hogy háborúban, szerelemben és nyakkendőben mindent szabad. "Vérbeli tradert faragok belőled", ígéri a weboldala, de bármilyen végtelen önbizalommal vezetne is végig ezen az úton, elég csak beírni a Google-be a nevét, hogy világossá váljon: neki azért hátravan még pár kilométer. Kicsit az jut eszembe róla, amikor a hollandok feldolgozták a Smokie slágerét, ki a furfangos fittyfene lehet vajon ez az Aliz, firtatta a kórus, ha nem is pont ezekkel a szavakkal. A választ jobb híján a saját oldala igyekszik megadni; csak a jóistenke és a Google Analytics tudja, vajon hány ember alszik nyugodtabban így, hogy végre megtudhatta ezt is.



De most majd megjegyzik egy életre. (Kép és egyéb olvasnivaló forrása: itt.)

2019 0104 01

Mert az, hogy valaki a Magyar Gyermekmentő Alapítvány dolgozóival fotózkodik, hogy jótékonynak és híresnek tűnjön, az picit ugyan tenyérbemászó, de legalább kétszer annyira szánalmas. Viszont hogy a szerencsétlen mentősöknek egy molinót kell tartaniuk, amire rá van írva Gáli Viktor neve, és mindenkit biztatniuk kell, hogy ennek a fontoskodó kis alaknak lájkot meg megosztást produkáljanak a Facebookon, mert csak akkor kapnak pénzt - itt a gyengébb rugóval megáldott zsebkések már nyílni kezdenek a zsebben.

Nyilvánvaló, hogy ez nem adomány: adomány az, amikor nem kérek semmit, és adok valamit. Ha kérek cserébe, akkor üzletről beszélünk. Hogy a derék jótevő a piaci ár töredékéért zsaroljon ki de facto hirdetést olyan emberekből, akik kénytelenek minden fillért elfogadni, az már pimasz és arrogáns húzás, tisztességes Rejtő-regényekben ezért már felnőtt adag pofonhoz lehet hozzájutni. A koronát pedig az teszi fel a műre, hogy egy brókerről beszélünk: olyasvalakiről, aki nem végez tényleges munkát, hanem lényegében a nagy büdös semmivel kereskedik.



Mellesleg ezzel a mentősök bérének sokszorosát előteremtve. Ebből a helyzetből szeretné egy lapon említeni a társadalmi hasznosságát azokéval, akik gyerekek életét mentik meg nap mint nap, miközben az emberek jóindulatából tartják fenn magukat. Neki bőven és erőfeszítés nélkül lenne miből adakoznia azok részére, akik szűken vannak, és megfeszített erővel dolgoznak. De inkább nem. Inkább megalázó üzletekbe kényszeríti bele őket, pusztán az áldozatok emberi jóságát használva fegyverként.

És hogy mennyi az annyi?... Lassan írom, hogy fájjon.

Megosztásonként egy, azaz 1 db forintot kapott az alapítvány.



Hát ez a mi kis hősünk. Ezt találta ki. És a hátborzongató az, hogy a rideg kapitalista szemlélet szerint itt nincs semmi probléma. Kockás papíron nézve ez egy "jó üzlet", Viktorunk filléres áron jut hozzá egy csomó szívecskés lájkhoz, sok tízezres megtekintéshez (a megosztáson keresztül), és ami a legtöbbet ér: óriásit emel a saját presztízsén, hogy a jó ügyet támogatva ismeri meg a nevét a fél internetes világ.

Nos, ez utóbbiban szerencsére sikerült benéznie egy előjelet.

Az angolszász köznyelv erre az alkalomra tartogat egy "karma" kezdetű fordulatot, de a szalonképesség érdekében most beérjük a fagylalttal, ami ennél elegánsabban aligha tudott volna visszanyalni. Viktor TAVALY január 29-én felkerekítve 200 ezer forintot volt kénytelen adományozni azért, hogy az egész világ megtudja, micsoda nagyvonalú jellemóriás, és talán ennyiért végre eltett magában egy újfajta tanulságot.



Hogy a nyakkendő meg a tárgyalástechnika nem minden. Hogy leértékelt áron nem lehet a prémium minőségű jellemet levenni a polcról, pláne ha még a saját méretünket sem ismerjük. És mi tagadás: amit a Facebookon kapott a munkásságáért, azt viszont teljesen ingyen adták. Az már akkor is kedves emlék, ha csak a felső pár kommentet nézzük, mert meglepően sokan és pontosan átláttak a szitán, és a közösségi oldalakon senki sem arról híres, hogy cirádás körmondat volt a jele az óvodában.

És ha az egész kampánynak csak annyi eredménye volt, hogy mostantól mindenki a helyén kezeli a feltűnési viszketegségben szenvedő önjelölt üzleti oktatókat, és/vagy néhány embernek eszébe ötlik, hogy milyen jó lenne megmutatni, hogyan is néz ki egy valódi támogatás a Gyermekmentősök javára - akkor azt gondolom, hogy legalább egy kis happy enddel zárhatjuk ezt a történetet.

Én nem vennék mostanában Gáli-részvényt.



by egalion

Comments powered by CComment